A magyar soros elnökség apropójából majd’ egy hónapig, április 30-ig az európai szecesszióé a főszerep a Nemzeti Múzeum kerítésén. Lechner Ödön, Antoni Gaudí és Victor Horta munkáit ugyanis a spanyol–magyar–belga elnökségi trió kapcsolja össze. A rendhagyó tárlatról az ötletgazdával és a kiállítás kurátorával, Keserü Katalin művészettörténésszel beszélgettünk.

- Ez az első alkalom, hogy a Nemzeti Múzeum kerítését kiállítótérként használják. Mi adta az ötletet, hogy szokatlan módon az utcára vigyék a képeket?

- Hasonló kiállításokat láttam már másutt is, például a Luxemburg-kert kerítésén. Azt vettem észre, hogy az emberek boldogok, ha közel viszik hozzájuk a világot. Ez a fajta közvetlenség ültette el bennem a gondolatot.

- Esetleg hagyományteremtő szándék is húzódik a kezdeményezés mögött?

- Nem lenne rossz, de azt hiszem, hogy nem akárminek való a kerítés. Csak nagyszerű dolgokat lehet bemutatni rajta, a kiállított anyag pedig ennek megfelelő. Szeretném, ha ez a tárlat felkeltené az emberek érdeklődését a 19-20. század fordulójának építészete iránt. Az lenne a cél, hogy fedezzék fel maguknak, érezzék közös örökségnek ezt a stílust.

- Miért éppen a szecesszióra esett a választás?

- Jómagam, személy szerint is elsősorban ezzel a korszakkal foglalkozom, úgyhogy számomra kézenfekvő volt.

- „Európa első nagy, közös élményét az élő, lüktető, mozgó és folytonosan változó világról egy művészeti stílus: a szecesszió fogalmazta meg, s ez az új stílus maga volt a változás, ennek hordozója és hírnöke.” A fenti gondolatok Öntől származnak; Magyarországot mikor érte el a változás szele?

- Éppen Lechner Ödön révén, a 19. század vége felé. Stílusa kihatott a 20. század elején még az állami építkezésekre is. Bárczy István budapesti polgármester, későbbi főpolgármester például bérházakból álló nagy lakástelepeket építtetett, és mindegyikben benne voltak azok a motívumok, amiket az építészet a természetből ültetett át a mesterséges környezetbe. Ez, a színesség és az élő formák megjelenése jelentette az igazi változást, a magyarországi szecesszió alapjait.

- Miért pont egy klasszicista építményt, a Nemzeti Múzeumot választották helyszínnek?

- A legfőbb szempont az volt, hogy a múzeum bent van a városban és rendkívül attraktív a kerítése. A belvárosban, forgalmas helyen nem nagyon találunk még egy ilyet. Különösen szerencsés tényező, hogy a kiállítóteret természetes környezet veszi körül, a múzeumkert. Ez az egyik első nyilvános kert a városban.

- A kerítés mellett elsétálva azok is találkozhatnak a tárlattal, akik egyébként nem feltétlenül mennének be a múzeumba megnézni. Ha egy 5-6 éves gyereknek kellene elmagyarázni a legegyszerűbben, hogy mi a szecesszió, mit mondana neki?

- Szokták mondani, hogy a szecesszió kivonulás a városból a természet felé, ez esetben azonban inkább behozták a természetet a városba. De igazából nem is ezt kell elmagyarázni. Meg kell mutatni azt a nagy teknősbékát, aki egy oszlopot képes megtartani Gaudínál vagy azokat a Lechner Ödön-féle formákat, ahol növényből kakas lesz és fordítva – tehát az élő formákat és azt, hogy ezek hogyan változnak át egymásba. Az életről szólnék a gyereknek, hogy örüljön ezeknek a formáknak.

- A kiállított képek közül van kedvence?

- Mindegyik alkotás más miatt nagyon megrendítő, de talán Gaudí sárkányos háztetője, a Casa Batlló áll hozzám a legközelebb.

Tossenberger Tamás
Fiatal Európa Szerkesztőség

A Fiatal Európa Szerkesztőség program az Európai Bizottság, a Külügyminisztérium és az Európai Parlament kezdeményezésére és finanszírozásában valósul meg. Az itt közölt információk tartalmáért és felhasználásáért a Külügyminisztérium, az Európai Bizottság és az Európai Parlament nem felel.