A kétszáz éve született zeneszerző utolsó weimari lakhelye múzeumként működik az Ilm folyó mentén fekvő parkban. A házban 1869-től egészen halála évéig Liszt minden nyári weimari tartózkodásai alkalmával ebben a házban lakott.
Johannes és Eduard Kutrowatz zongoraművészek az intendánsai a burgenlandi Liszt-évnek, és az ő szakmai irányításuk alatt működik a Liszt szülőháza mellett lévő Liszt Központ is. A jubileumi év programjairól, kiemelt projektjeiről a testvérpárral Filip Viktória beszélgetett.
Szerkezetkész a Zeneakadémia új épülete. A március 10-én tartott bokrétaünnepen Batta András rektor és Lakatos Gergely főmérnök beszélt a munkálatokról.
Ifj. Balázs János zongoraművész Liszt-estjével nyílt meg a Szalay Művészeti Szalon március 23-án. A rendezvénynek a Budapesti Ügyvédi Kamara (BÜK) Szalay Palotája adott otthont. Az est a soros magyar EU-elnökség kulturális programjának és a Liszt-év eseményeinek is része.
Az A38-on futó Polyphony koncertsorozat lényege, hogy olyan EU-tagállambeli zenekarokat hívjanak meg, akik hazájukban is zenei gyöngyszemnek számítanak. A meghívott együttesek előzenekaraiként magyar bandák lépnek színpadra, hasonló értékeket és stílust képviselve. Legutóbb, március 31-én a 4 Free Birds és az ír Jennifer Walshe adott koncertet a hajón.
A Világörökségi cím sem akadályozza meg az ezeréves Pannonhalmi Bencés Főapátságot abban, hogy a 21. század lelkiségi és turisztikai kihívásaira frappáns kortárs építészeti megoldásokkal reagáljon. A már befejeződött és a most kezdődő fejlesztésekről nyílt időszaki kiállítás apropójából mutatjuk be Pannonhalma kortárs építészetét.
A Magyar Zenei Tanács vendégeként hazánkban tartja találkozóit a Nemzetközi Zenei Tanács (IMC) 2011. március 30-április 4. között. A rendezvény az Európai Unió soros magyar elnökségének hivatalos programja. Kapcsolódik a 2011-es Liszt-évhez, a Budapesti Tavaszi Fesztivál programjaihoz és az Európai Fesztiválszövetség (EFA) budapesti konferenciájához is.
Húrok, hangok, dallamok, játékok, vetélkedők, zene, izgalmas mesék, híres zeneszerzők és elismert művészek, vidám hangulat, nagy közönség, jó társaság és persze csokoládé: zseniális és varázslatos eszközei annak, hogy bárki, de főként a gyerekek összebarátkozzanak a klasszikus zenével.
A Miskolci Nemzeti Színház is részt vesz az Európai Színházi Konvenció művészeti nevelőprogramjában: a Young Europe 2 elnevezésű projekt az ifjúsági színházra, a színházi nevelésre és a soknyelvűségre összpontosít.
Magyarország soros uniós elnöksége alkalmából München legismertebb kulturális központjában, a Gasteigban 2011. április 7-én és 8-án magyar filmekkel ismerkedhet meg a bajorországi publikum.
A Budapesti Tavaszi Fesztivál (BTF) programjához kapcsolódva új időszaki kiállítás nyílt a Régi Zeneakadémia, azaz a Liszt Emlékmúzeum és Kutatóközpont épületében, ahol a zeneszerző tanított és ahol utolsó pesti lakása is volt. A megnyitón Nagy Péter zongoraművész játékát hallhatta a közönség.
A brüsszeli BOZAR „Hungary in Focus” elnevezésű programsorozatának keretében a Hólyagcirkusz Társulat „Csődcsicsergő” című produkcióját mutatta be április 3-án.
Az Iparművészeti Múzeum könyvtárában Fina Parés, a barcelonai Sagrada Familia templom múzeumának projekt-menedzsere és Laia Vinaixa, a templom archívumának vezetője vetítettképes előadást tartanak a katalán építész, Antoni Gaudí főművéről március 22-én. Az előadás Az európai szecesszió nagymesterei (Barcelona, Budapest, Brüsszel) című, a Nemzeti Múzeumnál március 23-án nyíló szabadtéri fotókiállítás bevezetője, mely Magyarország európai uniós elnökségének tiszteletére készült a Hungarofest szervezésében és kivitelezésében.











