KULTÚRA, SPORT, FAIR PLAY
Időpont: 2010. március 27.
A Pécs2010 EKF keretében 2010. március 27-én Magyarországon, Pécsett adják át a Fair Play díjakat. Az UNESCO által alapított Nemzetközi Fair Play Bizottság nívós elismerését több mint 40 éve ítélik oda, azoknak a sportolóknak, akik a tiszta sportot és az erkölcsileg helyes magatartást képviselik a sportban. A nívós díj szellemisége és Pécs Európa Kulturális Fővárosi rangja egymást erősítik, valamint a Hungarofest által előzetesen készített, a kulturális-fogyasztói szokásokat vizsgáló kutatások azt igazolják, hogy sport és kultúra között szoros összefüggés van.
A díjátadó ünnepséggel párhuzamosan a pécsi gyerekeket, családokat is megszólítja a Fair Play Nap programja. Március 27-én ízelítőt kaphatnak a szintén az EKF keretében a nyár folyamán megvalósuló pécsi Olvasóligetek hangulatából, ahol különböző kiadók által felajánlott olvasnivalókat forgathatnak.
A program keretében rajzverseny is lesz óvodásoknak, kisiskolásoknak arról, hogy számukra mit jelent a sportolás, melyik a kedvenc sportjuk. A rajzok közül a Nemzetközi Fair Play Díjazottak választják ki a számukra legkedvesebbet.Várunk mindenkit, aki szívesen belelapozna egy könyvbe, az esemény ingyenes!
A rajzverseny és az Olvasóliget helyszíne: Pécs, Színház tér
(Eső esetén a program elmarad)
Megvalósító szervezet: Hungarofest Nonprofit Kft., Nemzetközi Fair Play Bizottság











