Garden Quartet Koncertje
Időpont: Október 27. kedd 19 óra
Helyszín: Fészek Művészklub Színházterem
„8 ÉVSZAK” – Vivaldi- és Piazzolla-átiratok vonósnégyesre
A Garden Quartet 2006-ban alakult Szabadkán.
Tagjai: Zsiga Pál első hegedű, Slobodan Stefanovity második hegedű, Molnár Viktor gordonka, a Szabadkai Zeneiskola tanárai és Tóth Imre mélyhegedű, a Szabadkai Rádió zenei szerkesztője, újságírója.
A zenekar Észak-Vajdaság egyetlen állandó jelleggel működő komolyzenei együttese. A vonósnégyes Szerbia és Magyarország több városában tartott önálló koncertet, és vett részt különböző kulturális rendezvényen közreműködőként.
A kvartett tagjai 2007-ben aktívan részt vettek a Lányi Ernő által alapított Szabadkai Filharmónia szimfonikus zenekar újjászervezésében, amely az ezt követő évben ünnepelte fennállásának 100. évfordulóját.











