Napi események - 2010. március 20.
2010. március 20.
Helyszín: Pécs belvárosa
Az Ilotopie francia művészcsoport, amelyben színészek, szobrászok, zenészek, jelmez és díszlettervezők dolgoznak közösen együtt különféle színházi és performansz előadásokon. A „társulat” 1980 óta létezik, előadásaikon a közterek megszokottól eltérő használatával, különleges művészi produkciókkal lepik meg az éppen arra járókat. Céljuk, hogy a közönséget elgondolkodtató módon hívják fel a figyelmet a mai világ aktuális problémáira.
www.ilotopie.com
A program a Pécs2010 EKF - Frankofón Hét keretében valósul meg. Bővebb informáciért kattinson ide.

2010. március 20.
21:00
Helyszín: Pécs, Pécsi Ifjúsági Ház
A Ceux Qui Marchent Debout története a francia fúvós együttesek újfajta zenei irányzatának újjászületéséhez hasonlítható, hiszen muzsikájuk olyan funky zene, amelyet az 1920-as Nouvelle-Orléans-i stílus inspirált, de nagy hatással volt rájuk a La Fanfare en Pétard és a Les Touffes Krétiennes zenéje is. Nevük Európán túl Havannában, Nouvelle-Orléans-ban, sőt Dél-Afrikában is ismert. A koncertet követően a közönség a Le Bistro-ban személyesen is találkozhat a CQMD együttes tagjaival.
www.cqmd.net, www.myspace.com/cqmd
A program a Pécs2010 EKF - Frankofón Hét keretében valósul meg. Bővebb informáciért kattinson ide.

2010. március 20.
19:30
Helyszín: PTE ÁOK Aula
A jelenleg dzsesszéneket tanuló Harcsa Veronika zongorán és szaxofonon kezdte, majd hét évvel ezelőtt vágott bele az éneklésbe. Könnyedén mozog a különböző műfajok között, így klasszikus sztenderdeket éppoly elegánsan és nagyvonalúan énekel, mint mondjuk az Erik Sumo Band elektrocountry-kacatpopjait, de részt vesz alternatív színházi előadásokban, vagy a Korai Öröm koncertjein is.
A Harcsa Veronika kvartett első lemeze Speak Low címmel 2005-ben jelent meg, és megjelenésekor rögtön a legnagyobb japán lemezbolt-hálózat, a Tower Records vokális jazz eladási listájának élére ugrott. Újabb albumukon ismét a megszokott, finom, füstös, elegáns vokális dzsessz hallható, Harcsa Veronika egyedülálló hangjával.
A kvartett tagjai: Harcsa Veronika - ének, Blaho Attila - zongora, Majtényi Bálint - dob, Oláh Zoltán - nagybőgő
www.harcsaveronika.hu
A program a Pécs2010 EKF - Pécsi Tavaszi Fesztivál programjaként valósul meg. Bővebb információért kattinson ide.

2010. március 20.
21:00
Helyszín: Pécs, PTE ÁOK Aula
A kilencvenes évek eleje óta óriási népszerűségnek örvendő brit csapat, a Matt Bianco nevét Mark Reilly énekes fémjelzi. A 80-években robbantak a zenei életbe, igényesen ötvözve a Jazz és a Latin Pop ritmusokat. Későbbi zenéjükben egyre jelentősebb szerepet kapott a jazz, különösen amikor Danny White zongorista csatlakozott hozzájuk. Danny White távozása után Mark Reilly új partnere a Whamben George Michael mellett zenélő billentyűs, Mark Fisher lett. "Hifi Bossanova" című új albumuk hangzásvilágában a bossa nova ritmusa fölött egybesimulva lüktet a zongora, gitár, fuvola, trombita, szaxofon, konga és a sűrű vokálokkal megtámogatott ének.
A program a Pécs2010 EKF - Pécsi Tavaszi Fesztivál programjaként valósul meg. Bővebb információért kattinson ide.

2010. március 19. - 20.
Helyszín: Pécs, Bölcsészettudományi Kar Konferencia Terem
Az 1990-ben megszületett magyar önkormányzati törvény nyomán létrejött önkormányzati rendszer értékelésére nemcsak a kerek évforduló miatt van szükség, hanem azért is, mert ma már nyilvánvaló, hogy a modell számtalan vonatkozásban korrekcióra, reformra szorul. A konferencia leginkább arra a kérdésre összpontosít, vajon az önkormányzati rendszer beváltotta-e a hozzá fűzött politikai reményeket? Decentralizált-e Magyarország hatalmi szerkezete? Milyen a helyi demokrácia helyzete? Vannak-e ellensúlyok a központi kormányzati hatalommal szemben? Van-e esély a regionalizált Magyarország megteremtésére? A konferencia célközönségét az önkormányzatokkal foglalkozó viszonylag szűk politológus szakma mellett az önkormányzati politikusok, kormányzati szakpolitikusok, köztisztviselők, doktoranduszokból alkotják, de az előadásokon bárki részt vehet.
Megvalósító szervezet: PTE BTK Politikai Tanulmányok Tanszéke
www.politologia.btk.pte.hu/konferencia
A program Pécs2010 Európa Kulturális Főváros programsorozat keretében valósul meg.

2010. március 17. - 21.
Helyszín: Ifjúsági Ház
A 21. alkalommal megszervezett találkozón 500 magyar középiskolás mellett külföldről érkező diákok is részt vesznek. Az előadások ingyenesen megtekinthetők.
www.ftlf.hu
A program a Pécs2010 EKF - Frankofón Hét keretében valósul meg. Bővebb informáciért kattinson ide.

2009. november 25. - 2010. március 31.
Helyszín: Pécsi Tudományegyetem Klimo Könyvtár
A Klimo Könyvtár Hártyatermében a Püspöki Könyvtár gyűjteményben található kéziratos és nyomtatott reprezentáns darabokon keresztül a látogatók az egyházi zenekultúra változásaiba nyerhetnek bepillantást. A pécsi egyházi zenei élet sokszínű múltjából felvillantott jellegzetes részletek bemutatásával a kiállítás egyben a XVII–XX. századi vallásos zenekultúrának is emléket kíván állítani. A kiállítás alapját a Klimo Könyvtár kéziratos és nyomtatott dokumentumai, továbbá a Pécsi Püspöki Levéltár kottatárának anyaga teszi ki, amely kiegészül a várostörténeti múzeum tárgyi emlékeivel.
A kiállítás előzetes bejelentkezéssel (Tel: 06-72/501-600/2651; e-mail: pohanka@lib.pte.hu, dezsok@lib.pte.hu), vagy hétköznap 9 és 15 óra között minden egész órában tekinthető meg.
A program Pécs2010 Európa Kulturális Főváros programsorozat keretében valósul meg.

2010. március 04. - május 30.
II. rész
Helyszín: Pécs, Várostörténeti Múzeum
Bővebb információért kattinson ide.

2010. március 13. - november 30.
Helyszín: Pécs utcái
Bővebb információért kattinson ide.











